Kik vagyunk?

Dakteláról

Globális technológiai vállalat vagyunk, amely saját fejlesztésű megoldásokat kínál a vállalatoknak az ügyfelekkel való kommunikációra, az ügyfélélmény-menedzselésére, valamint a vállalaton belüli kommunikációra. Az ügyfelek ügyfelei kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb kommunikációs csatornát, építhetnek a korábbi kommunikációra és így mindent megoldhatnak azonnal. Ennek eredményeként a vállalatok elégedett és lojális ügyfeleket szerezhetnek és munkájukkal elégedett munkavállalókat foglalkoztathatnak.

padour-poci

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy emberközpontúvá tegyük a kommunikációt a vállalatok és ügyfeleik között, valamint a vállalatokon belül, és ezáltal valódi kapcsolatot és bizalmat teremtsünk. Szeretnénk, hogy a cégek, ügyfeleik, és az alkalmazottaik közelebb kerüljenek egymáshoz.

A mi utunk

A Daktela alapítói, David Hájek és Richard Baar üzembe helyezi az első államközi cseh-amerikai VoIP kapcsolatot két Asterisk központ között.

2003

Megalapítják a Daktelát, amely a digitális switchboardok és a rossz minőségű internet korszakában a VoIP technológia úttörőjévé válik.

A következő években a Daktela megerősíti pozícióját a központi piacon.

2005

Az alapítók a fejlesztések terén a call center piacra összpontosít. A piacnak ebben az időszakban is megvannak a maga sajátosságai, elsősorban magas követelményeket támaszt a rendelkezésre állás, a támogatás és a testreszabhatóság mértéke tekintetében. 

Ugyanebben az évben kifejlesztik a Daktela 3.0 rendszert, amely a támogatásnak és a SaaS értékesítési modellnek köszönhetően az első nagyvállalati ügyfelek körében válik sikeressé.

A vásárlói visszajelzések alapján a terméket teljesen átalakítják, és piacra kerül a Daktela 4.0. Ez a verzió közel 5 évig működik, ezalatt az idő alatt az eredeti telefonos call center többcsatornás ügyfélszolgálati rendszerré válik, amely támogatja a hang-, SMS-, email- és webes chat-csatornákat. Ekkor a Daktela már vezető szerepet tölt be az omnichannel kapcsolattartó központok területén, és fokozatosan nő ügyfélköre Csehországon kívül is.

2009

Megjelenik a Daktela V6, amelyet már az alapoktól kezdve többcsatornás alkalmazásnak terveztek. A legújabb verzió bármilyen kommunikációs csatornát támogat, beleértve a közösségi hálózatokat is, és számos olyan modult tartalmaz, a beszédfelismeréstől a folyamatautomatizáláson és a help desken át az ügyfél-elégedettségi felmérésekig, amelyek tovább javítják a kapcsolattartó központ képességeit. Továbbá megtalálható benne egy integrációs platform, amely megkönnyíti a csatlakozást külső CRM- vagy ERP-rendszerekhez (MS Dynamics, Salesforce, SugarCRM stb.),
e-shop rendszerekhez (Shoptet, Shopsys stb.) vagy hitelesítési szolgáltatásokhoz (GApps, MS Exchange).

2016

A Daktela új irodát nyit az Egyesült Királyságban, majd ezt követően Lengyelországban. A Daktela már globális vállalat, megoldásait Európa-szerte és a világ távolabbi országaiban is alkalmazzák a cégek, vietnami, mexikói és közel-keleti ügyfelei is vannak.

2018

A Covid-19 világjárvány a világgal együtt a Daktelát is megváltoztatja. A COVID19CZ kezdeményezés részeként a Daktela kommunikációs szoftvere a Cseh Köztársaság nyomkövetési kapcsolattartó központjának alapvető építő elemévé válik, így a Daktela is aktív részese lesz a világjárvány elleni küzdelemnek. A Daktela V6 lesz a Smart Quarantine alkalmazás szíve,  amelynek fő feladata a járványügyi nyomkövetési folyamatok támogatása, azaz a fertőzöttek és veszélyeztetett kapcsolataik felhívása. Ebben a projektben a Daktela a tisztifőorvos vezetésével szorosan együttműködik a Cseh Köztársaság hadseregével, az Egészségügyi Minisztériummal és az ÚZIS-szal (Ústav zdravotnických informací a statistiky, azaz a Statisztikai Hivatal), valamint gyakorlatilag minden csehországi vizsgáló állomással.

Ugyanebben az évben a Daktela irodát nyit a Fülöp-szigeteken is, ahol a világ egyik legnagyobb call center piaca található.

2020

A Daktela újabb európai fiókot nyit, ezúttal Magyarországon. Ekkor már az IT, a nanotechnológia és különösen az
e-kereskedelem dinamikusan fejlődő piacán kínál átfogó megoldásokat  a call centerek üzemeltetői számára, legyen szó virtuális switchboardról vagy kapcsolattartó központról.

Az év közepén a szlovák Sandberg Capital alap befektet a Daktelába. Ez a kapcsolat lehetővé teszi, hogy még gyorsabban terjeszkedjen a külföldi piacokon. A Daktela öt éven belül az első helyet kívánja elérni a kelet-közép-európai piacon a kapcsolattartó központok és az ügyfélszolgálat terén.

2021

A Daktela fióktelepeket nyit Romániában és Szlovéniában, valamint kulcsfontosságú termékbeszerzést hajt végre. Többségi részesedést vásárol a cseh piacon vezető szerepet betöltő Coworkers.ai cégben, amely saját fejlesztésű intelligens chatbotokat és voicebotokat kínál a Natural Language Processing technológiára alapozva. Ezzel egyidejűleg egy belső, dedikált mesterséges intelligencia-csapatot is felállít.  Az MI-csapat feladata, hogy olyan technológiát hozzon létre, amellyel a call centerekben végzett munka hatékonyabbá, az egyszerűbb folyamatok pedig automatizálttá válnak.

2022

A Daktela jelentősen bővíti termékportfólióját. Az intelligens chatbotok, voicebotok és mailbotok a Daktela AI Agent termékcsaládban találhatók meg. A Daktela Workforce Optimization segít a munkaerő-menedzsmentben és más műszakokkal kapcsolatos műveletekben.  Az új és kibővített funkciók közül kiemelkedik a Daktela Intelligence elemző eszköz, amely a Daktela a BigQuery-vel való integrációján alapul, míg az Automated Machine Detection (AMD) segít az aktív call center kampányokban.

A Daktela emellett bővíti távközlési szolgáltatási portfólióját, és újabbkülföldi fiókot nyit Szerbiában.

2023

Menedzsment

Nagyra értékeljük munkatársaink képességeit, elvárjuk a felelősségvállalást,
hiszünk az ember központú megközelítésben, ünnepeljük a sikereket és tanulunk a hibákból.

david-small_optimized

David Hájek

Founder & Chief Global Officer

richard-small_optimized

Richard Baar

Founder

Karel-Vujtek-uprava

Karel Vůjtek

COO

 

 

 


Fedezze fel Ön is, hogy miért használja naponta több mint 1200 vállalat a Daktelát.

Ismerje meg azokat siker történeteket, amelyek a hatékonyabb kommunikációnak köszönhetően nemcsak új ügyfeleket, hanem jobb piaci pozíciót is szereztek.

Olvasson tovább

Daktela számokban

Az első

számú kommunikàciós központ megoldás a piacon

18

éve a szakmában

1200+

ügyfél

150

fős szakértői csapat

9

iroda globálisan

Ismerje meg azt a megoldást, amely jobbá teszi vállalkozását.

Próbálja ki Ön is, hogyan tàmogatja vállalkozását a Daktela.